2014. március 19., szerda

Szisztematikus lakáskergetés

Kell egy hááááz, lálálááá... de nekünk első körben csak egy kis lakás fér bele a keretünkbe.
 Nem ültünk ám a babérjainkon, keseregve, hogy de jó lenne egy saját (mármint bérelt), a hostel meg szálloda helyett, hanem belevágtunk a lakáskeresésbe.

Persze mindenkinek mások a szempontjai, elmondom, mi hogyan és mi alapján választottunk.
- Voltak preferált környékek, amik jobban tetszettek, például Crystal Palace, Croydon vagy Wembley-től kifelé. Belváros semmiképp.
- Legyen normális közlekedés a lakóhely és Peti munkahelye között.
- Gyerekbarát környék (park, játszótér, tisztaság) - itt esett ki például Lewisham.
- Vásárlási lehetőségek - itt esett ki Clapham, ami szép, de olyan "puccos".
- Ha lehet, legyen egy hálószoba. Kizárt az olyan icipici stúdió lakás, ahol az ágy vége már belelóg a hűtőbe, mégiscsak gyerekkel vagyunk.
- Legyen parkettás. Az angoloknak mániája a padlószőnyeg, jellemzően csúnya sötétkék, vagy bézs színben, esetleg valami szemgyilkos mintával. Nem csak a szobákba teszik, hanem közlekedőbe, lécsőre, de láttam már konyhában, sőt fürdőszobában is, ahol felfuttatták a kád oldalára, és még rátettek egy kádkilépőt is. Még a vonatok is szőnyegesek. Vicces na.
- Európai fürdőszoba. Az angoloknál hagyományosan külön rendszer a hideg és a meleg víz, ezért a mosdó két oldalán két külön csapból folyik. Nem is értem.
- Legyen benne hűtő és mosógép, de egyéb bútor inkább ne.
- Vihessük legalább a macskákat.
- Ja, és persze ne legyen túl drága. Kezdésnek az egy hónap bérleti díj mellé még egy - másfél hónapnyi kauciót ki kell fizetni, plusz ingatlanközvetítői díjat, ami elég változatosan alakul (függ a helytől, mérettől, beköltözők számától, stb.), de legalább 300 font.

Londonban rengeteg kiadó lakás van, pörgős az ingatlanpiac. Persze itt sem csak fekete vagy fehér a helyzet, rengeteg apró trükk és fortély van, amire oda kell figyelni.
A mi szisztémánk az volt, hogy én reggel végignéztem a frissen meghirdetett lakásokat, előválogattam.
Ezt a három ingatlanos oldalt használtam: Zoopla (http://www.zoopla.co.uk/), Rightmove (http://www.rightmove.co.uk/), PrimeLocation (http://www.primelocation.com/). Először a képeket néztem meg, aztán a térképet, végül elolvastam a leírást is. Fontos, hogy végigmenjünk a szöveges részen, mert sokszor belefutottam, hogy a lakásként meghirdetett ingatlan valójában csak szoba volt, megosztott közös helységekkel, vagy kikötés volt, hogy nem lehet háziállat, esetleg gyerek sem. Kiválogattam azokat, amik szerintem szóba jöhetnek, ezeknek a linkjeit pár szavas jellemzéssel átküldtem Petinek. Ő jobban ismeri a várost, így tovább tudta szűkíteni a kört. A potenciális jelölteket pedig felhívta.

Egy része persze már elkelt, mire egyáltalán eljutottunk a telefonig, de azért ez inkább a belső részeken lévő lakásokra, illetve szobákra igaz. A lakásokat szinte csak ingatlanügynökségek hirdetik, nem jellemző, hogy magánszemély adna fel hirdetést. Az ügynököknek szokott lenni kulcsa a lakáshoz, hogy rugalmas időbeosztásban tudják mutogatni, és ne fussunk bele a tulajba. Sajnos elég sok gond volt velük, többször előfordult, hogy lemondták, vagy módosították a megbeszélt időpontokat, késtek, stb. Ez főleg munkaidőben volt szívás, amikor Peti azért ment később, vagy jött el korábban, mert lakást nézett volna. Még szerencse, hogy rugalmas a munkaideje, és a főnöke is nagyon rendes.

De nem csak mi kerestünk, minket is kerestek. A Gumtree-n (http://www.gumtree.com/) feladtunk egy hirdetést, hogy lakást keresünk, ilyen és ilyen paraméterekkel három fős család számára. Jöttek is megkeresések, Crystal Palace-nál ajánlottak egy gyönyörű lakást például, csak sajnos a tulajdonos végül nem ért rá megmutatni (másik városban lakik, de a munkája miatt amúgy is el kellett utaznia).

Peti rengeteg hirdetést hívott fel, a végén már excel táblázatot kellett vezetni az aktuális állásról. Megnézni viszont csak párat sikerült. Volt szép lakás rossz helyen, patkányszagú jó helyen, nagyon pici, nagy de nem túl jó állapotú, szóval szinte minden.

Míg végül megtalálta azt, ami gyakorlatilag minden szempontunknak megfelel.

A nyertes :)

Most már csak a papírmunka van hátra, és persze kifizetni egy kisebb vagyont (ebből a pénzből itthon egy egész jó használt autót vehetnénk), de ha minden jól megy, hamarosan miénk a kulcs.

5 megjegyzés:

  1. Sajnos ebbol a lakasbol nem sok mindent lehet latni. Esetleg posztolnal tobb kepet rola?

    Illetve szeretnem megkerdezni (remelem nem veszed udvariatlansagnak), hogy mennyit fogtok havonta fizetni erte? En is egy fel even belul szeretnek elindulni, eddig csak a spareroomon nezegettem lehetosegeket, de hihetetlen osszegeket kell letenni depositkent. Illetve credit score nelkul hogyan tudtatok osszehozni a lakasberlest? Azt olvastam regebben, hogy enelkul szoba sem allnak az ingatlankozvetitok az embrrel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Korábbi posztokban több kép is szerepel róla, a címkék közül válaszd a "lakás" vagy a "lakjunk jól" címkéket.

      Nem "fogunk" fizetni, hanem már április óta fizetjük, azóta lakunk benne.
      815 font a havi bérlet, a szerződés megkötésekor plusz egy hónap depositot kellett kifizetni, plusz kb 300 font volt a közvetítői díj, amit szintén nekünk kellett állni.

      Mi alapvetően, ahogy ezt már korábban írtam, a zoopla-n kerestünk.

      Elég volt megmutatni a munkaszerződést.

      Törlés
  2. Kedves szerző!
    IT mely területén dolgozik a párod? Nem állás kell és csak nem is a fizetése érdekel. Csak én is IT ban dolgozom és tervezzük a kinti életet.
    És minden infó jól jön.
    Köszönöm.
    Steve

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a szakmai részéhez nem értek kellőképpen, butaságot meg nem akarok mondani.
      Esetleg küldj egy mailt, vagy üzenetet a facebookon, hogy pontosan mit szeretnél tudni, és továbbítom a kérdeseidet.

      Törlés